Egyéni tanácsadás, párterápia, családterápia Szombathelyen – Domján Anna pszichológus

Egyéni tanácsadás

A tanácsadás kapcsolatán keresztül, megbízható, elfogadó légkörben dolgozunk közösen az egyéni fejlődés mellett a lelki és mentális jóllét megtartásán vagy visszaállításán.

Családterápia

A családterápia során feltárjuk az egyes tagok szerepeit és lehetőségeit a családban és mindenki lehetőséget kap bevonódni a közös gondolkodásba és egymás támogatásába.

Domján Anna pszichológus Szombathely belvárosában várja ügyfeleit
Rólam

Domján Anna vagyok, pszichológus

A Pázmány Egyetemen diplomáztam klinikai és egészségpszichológusként, majd család- és párterapeutának képződtem. A tanulmányaim után pszichológusként álltam munkába Szombathelyen. Először gyerekekkel foglalkoztam, most felnőttekkel dolgozom. Klinikai munkám mellett egyéni tanácsadással és önsegítő csoportok vezetésével segítem a hozzám fordulókat. Eddigi munkám során többféle módszert volt lehetőségem kipróbálni és elsajátítani a minél hatékonyabb munka érdekében. Egyéni- és csoportos tanácsadással is foglalkozom, mert úgy vélem, hogy mindkét személyközi formának megvan a maga helye a problémák és sérelmek feldolgozása, a megoldások közös megkeresése és az önfejlesztés területén. Személyes véleményem szerint a teljes élethez szükség van a lelki- és mentális egyensúly megteremtésére. Célom a mindenki számára elérhető pszichológiai-mentálhigiénés ellátás létrehozása, hogy senki ne maradjon egyedül a problémájával.

egyéni tanácsadás – Domján Anna Szombathely belvárosában várja ügyfeleit

Egyéni tanácsadás

Mindenkinek az életében vannak olyan időszakok, amikor semmi nem jön össze, minden kacifántosnak és kuszának tűnik. Ilyenkor szükség van egy olyan közegre, ahol megértés és támogatás veszi körül az egyént és új szempontokon keresztül tekintve a nehéz élethelyzetre másképp lássuk életünk történéseit és könnyebben találjunk megoldást a problémákra, választ a kérdésekre. A tanácsadás kapcsolatán keresztül, megbízható, elfogadó légkörben dolgozunk közösen az egyéni fejlődés mellett a lelki és mentális jóllét megtartásán vagy visszaállításán.

Amiben segíthetek:
· önismereti kérdések
· életvezetési elakadások
· pályaorientáció/karrierválság
· (pár)kapcsolati problémák
· szorongások, félelmek, stressz
· döntési elakadások
· kiégés megelőzése

Párterápia

A párterápia során lehetőség nyílik a pároknak a kapcsolatukban felmerülő nehézségek, konfliktusok, kommunikációs zavarok hatékony feltárására és a bizalomteli légkör megteremtésére, amelyben mindenki őszintén elmondhatja a problémáit, így lehetőség nyílik egymás nézőpontjainak megismerésére és megértésére. A terápia során feloldjuk a kommunikációs gátakat, ami a vitás helyzetek tisztázására és egymás megértésére nyitnak utat a terápiában résztvevőknek. A pár tagjai megtapasztalhatják, hogy fontos a véleményük a kapcsolatban és a megfelelő módon közölve értő fülekre találnak szavaik. Illetve megtanulhatják egymást valóban megérteni és azon a módon szeretni, ahogy azt a másik a legkönnyebben érezni és befogadni tudja.

párterápia – Domján Anna Szombathely belvárosában várja ügyfeleit
párterápia – Domján Anna Szombathely belvárosában várja ügyfeleit

Családterápia

A családterápia lényege, hogy a családot, mint rendszert érintő problémákat a feltéárjuk és a rendszerben a helyén kezeljük. Sokszor az olyan problémák is, amelyek csak egy családtagot érintenek, a rendszer nem megfelelő működéséből fakadhatnak, emiatt hatékonyabb megoldást lehet találni, ha az egész családot, mint rendszert vesszük figyelembe, és annak minden tagját bevonjuk a megoldás keresésébe. Egy családban mindenki tud tenni a valamit azért, hogy javulás történjen a rendszerben. A családterápia során feltárjuk az egyes tagok szerepeit és lehetőségeit a családban és mindenki lehetőséget kap bevonódni a közös gondolkodásba és egymás támogatásába.

A családterápiákat és a párterápiákat egy kollégámmal páros vezetéssel végezzük.

Amiben segíthetünk a pároknak és a családoknak:
· kommunikációs nehézségek
· kapcsolati elakadások
· elbizonytalanodás
· közös út keresése
· kapcsolati krízisek
· feszült, vitás légkör

Árak

prices_single_370x247px

Egyéni tanácsadás

15.000 Ft / alkalom

Egy alkalom időtartama 50 perc.

prices_couple_370x247px

Párterápia

20.000 Ft / alkalom

Változó időtartam.

prices_family_370x247px

Családterápia

20.000 Ft / alkalom

Változó időtartam.

Lépjen velem kapcsolatba!

Telefonszám

+36301267946

Cím

Szombathely, Fő tér

Térkép